A Díjlovagló Szakbizottság 2020-ban támogatta a LOLA (Lovasok.hu Online Lovas Akadémia) versenyfelkészítő programot. Ennek keretében egy “E” és egy “A” kategóriában jelentkező lovas, akik legalább 2 LOLA fordulón részt vettek, és ott a bírók által legkiemelkedőbbnek ítélt teljesítményt nyújtották, automatikusan minősülést nyertek a 2020. októberében Balatonvilágoson megrendezésre kerülő Championátusra. Továbbá a Szakbizottság felajánlása alapján a lovasok részvételi költségeit (box-, nevezés-, startdíj) a szakág átvállalta.
Az alábbiakban szeretnénk megosztani veletek a két támogatásban részesült lovasunk gondolatait és ezzel is szeretnénk részvételre ösztönözni a lovasainkat a LOLA programban, valamint a díjlovas versenyéletben való részvételre.
Barnák Dóra
"Nekem tetszett a Lola program és örültem hogy van ilyen lehetőség és hogy ekkora támogatást kaphatunk mi gyerekek:) ezt nem tudom elégszer megköszönni! A championátust élveztem sajnos nem voltunk a legjobb formában de mindenféleképpen sokat tanultunk belőle és szeretnénk jövőre is részt venni rajta. Ha nem mi kaptuk volna a támogatást is eljöttünk volna. Ha jövőre is lesz lehetőség a Lola programba rész venni biztosan megyünk!
Barna Boglárka
"Mindenképpen hasznosnak találtam, mert nagyszerű gyakorlási lehetőség, sokkal jobb, mint például egy edzés, mert itt bírók értékelik ki a programokat. A jövőben is szeretnék részt venni benne, a bírói értékelések sokat segítettek.
A Championatus jó hangulatban telt, jól szervezett verseny volt, nagyon tetszik a lovarda az új fedeles, kedvesek a szervezők. A büfében finom a lekváros süti :)) Támogatás hiányában is részt vettem volna a versenyen,de nagy segítség volt.
Szerintem a jövőben is kellene folytatni a LOLA versenyfelkészítő programot. Köszönöm a lehetőséget."